2015. ápr. 30.

zsebes tároló

Az éjjeliszekrényem átmenetileg kivontuk a forgalomból, mert a rácsoságy teljesen elfoglalta a helyét. Viszont valahol csak tartani szeretném az aktuális olvasmányomat meg a fogzásos kenőcsöt és a tiszta zsebkendőket. Ezért készült maradék anyagokból ez a zsebes tároló. A rácsoságy oldalára köthető.

Hátul, a gyerek alvórésze felől is rögzítve van, a két összepatentolható rögzítőfület pedig címkékkel varrtam körbe, mert azok még mindig nagyon népszerűek. Ne csak én örüljek az új varrományomnak, hanem a kölök is.

2015. ápr. 29.

mécsestartó - mintaleírás

Szilvamag kérésére leírom a tavalyi horgolt mécsestartó mintáját.

Eldorado fonalból horgoltam 1,5-es tűvel.

Alja:
magic looppal kezdtem, ebbe 7 rövidpálca került. Aztán mindig három szem sormagasítás, majd egyráhajtásos pálcák és három láncszemek váltakozása. A kör úgy lett egyre nagyobb, hogy néha nem az előző sor pálcájának a tetejére került csak az új sor pálcája, hanem a háromláncszemes részbe is. Ha elértük a kívánt méretet, akkor egy sor következik végig egyráhajtásos pálcákkal (én itt hármat készítettem mindegyik háromláncsszemes ívbe, a pálcák fölé viszont egy se került, mert így lett pont jó), aztán jöhet az üveg fala.

A minta körbe-körbe: 
1. sor: sormagasítás után *három egyszerre befejezett egyráhajtásos pálca (egy helyre öltve), három láncszem, három egyszerre befejezett egyráhajtásos pálca (szintén egy helyre, mégpedig közvetlen az előző mellé), három láncszem, rövidpálca három szem kihagyással az előző pálcacsoport töve mellé, három láncsszem, és megint három szem kihagyás után * kezdjük elölről (a két * közti részt ismételgessük addig, amíg körbe nem érünk).
Ez így leírva rettentő bonyolultnak tűnik, de itt a kép, ez alapján biztos könnyebb.

Második (és az összes többi sor):
Sormagasítás, *a pálcacsoportok közti ívbe kerül három egyszerre befejezett egyráhajtásos pálca, három láncszem és három egyszerre befejezett egyráhajtásos pálca. Aztán három láncszem, egy egyráhajtásos pálca a soron következő ívbe, szintén egy a másikba, majd megint három láncszem.* A két * közti részt ismételjük.

Teteje, befejezés:
Ha elértük a kívánt magasságot, akkor a cakkos rész előtt jön még egy 
átvezető sor: *a pálcacsoportok közti ívbe kerül egy rövidpálca, három láncszem, egy rövidpálca, eztán három láncszem, egy egyráhajtásos pálca a soron következő ívbe, szintén egy a másikba, majd megint három láncszem*.
Cakkos rész: A két-két rövidpálca közti ívekbe dolgozunk. Sorra mindegyikbe hét egyráhajtásos pálca kerül.

Végül az üveg nyakához pedig befűzünk egy szalagot és masnira kötjük, hogy ne essen le az üvegről a horgolmány.

2015. ápr. 3.

nyomdázzunk!

Az ötlet nem saját, az internet bugyraiban találtam, egészen pontosan itt.

Ennek most leginkább magam miatt álltam neki, kellett valami gyors sikerélmény, ha már a horgolmányokat és köteményeket képtelen vagyok befejezni. Meg cél volt persze az is, hogy a kislánynak tetsszen. Így ma házilag készítettünk játéknyomdát.

Kicsit tartósabb, mint a krumplinyomda, hiszen az alapanyaga fenyőléc. 2cm*3cm keresztmetszetű, és 3 centis darabokat fűrészeltem belőle.

Aztán ezeket körbecsiszoltam az általánosban készített kézi csiszolóizével (ti is csináltatok ilyet technikaórán?).


Maradék fotókartonra rajzoltam a négy tervezett mintát. Alapformákat inkább, bár a közönség inkább zsiráfot és elefántot szeretett volna. Na, majd legközelebb.

Miután ezeket kivágtam, maradék dekorgumira fölrajzoltam ugyanezt a négyet, és kivágtam azt is.

Összepárosítgattuk,

aztán fölragasztottam a fadarabkák két-két oldalára. Pillanatragasztóval, egyelőre még nincs semmi hobbiragasztóm, nem néztem még utána, hogy mi lenne a legjobb nekem. A dekorgumit festékezzük össze, a fotókarton meg megmutatja, hogy milyen mintát lehet nyomtatni az adott darabbal.


Festékünk nem nagyon van még itthon, így kínomban elővettem az eperpiros ételfestéket, amit amúgy se használok sose rendeltetésszerűen (legutóbb véres lábnyom készült a segítségével, és az is már két éve volt). És aztán másfél órán keresztül nyomdáztunk.

A dekorgumin annyira nagyon nem látszik, a fa és a gyerkőc keze viszont piros maradt. Utóbbi pár nap alatt lekopik majd. :-)