2018. júl. 20.

raglánujjú pólók házilag

Varrás terén gyáva nyúlnak tartottam magam. Tudom, hogy nem varrok szépen -- de ez igazából gyakorlás kérdése.

Az elmúlt pár hétben megbirkóztam már mindenféle pamutvásznakkal, varrtam szoknyát magamnak és a lányomnak, meg játszósnadrágokat a fiamnak. Tudom, hogy a varrógépem nem egy mai darab (nem sikerült kideríteni, hogy pontosan mikori, azt tudom, hogy Novum Deluxe Mark VII, és hogy anyukám a 80-as években örökölte a dédnagynénémtől), lock nincs rajta. Azt hallottam, hogy az feltétlenül szükséges a rugalmas anyagok varrásához, ezért évekig meg se mertem próbálni.
Most viszont nem tudom, mi ütött belém, de elkezdtem túrni a netet. Ez a videó meggyőzött arról, hogy fog ez nekem menni.

Csináltam egy fényképes útmutatót, hátha más is kedvet kap ehhez. Azért többféle, mert néha elfelejtettem fotózni, így később a másik pólónál folytattam a fotózást.
Mondom, nem varrok szépen, de úgy érzem, ezek egészen használhatóak lettek.

Hozzávalók: egy 3-4 éves gyerekre 50 centi rugalmas pólóanyagot vettem, egy 5-6 évesre pedig 60 centit. Ebből gyerekenként 2-2 póló is kijön. (Magamnak 70 centit vettem, azok még nem készültek el.) Ha ugyanabból az anyagból csináljuk az ujját, nem kell külön anyagot venni hozzá. Én más színűt szerettem volna, mert úgy viccesebb.

Arra kell nagyon figyelni, hogy hogy szabjuk az anyagot: mindenképpen olyan széleset vegyünk legalább, amilyen hosszú pólót szeretnénk. Ezt nem lehet ferdén szabni, csak függőlegesen. (Remélem, érthető, mire gondolok.)

Fontos, hogy a varrógéppel tudjunk cikkcakkot varrni -- az enyém régi, nincs hozzá szegőtalp meg ilyen huncutságok, de ezzel is működött. 

Mintám nem volt, de az előzőeknél is bevált, hogy lemásoltam a meglevő kész bolti dolgot, és így lett szabásminta. Most is ez volt a terv.

Sk. szabásminta készítése: a papírra ráfektetjük a félbehajtott pólót, és körberajzoljuk nagyjából. Mivel én raglánujjasat szerettem volna, a két nyílnál rajzoltam végül egy vonalat.

Ezt kivágtam, kész is volt a szabásminta egyik fele. (A fotóm béna, azért tűnik nagyobbnak a 3-4 évesnek való. Meg annak végül le is vágtam az alját.) Az ujja hasonló módon felrajzolható. Figyeljünk, hogy legyen elég varrásráhagyás.

Eztán jött az a rész, hogy fölrajzoltam őket az anyagra (kis csalás: egyben van az egyik oldala, hogy annyival kevesebbet kelljen varrni),

majd kiszabtam az összeset. Ilyesmit kell kapnunk:

(Van köztük egy nekem is, az is majdnem kész van már.)

Először levarrtam az ujjak alsó részét.

Aztán a póló alját ugyanígy.

Most jön a legbonyolultabb rész: bevarrni az ujjakat. Figyeljünk arra, hogy nehogy rosszul fordítsuk valamelyik részt.

Ha az egyik ujja az egyik helyen be van varrva,

jöhet a másik oldalon:

Aztán a másik ujja:

Innen a nehezén túl vagyunk. Összevarrjuk az oldalát (meg az ujjainál is, ha kell), színére fordítjuk, és jöhet a nyaka. Ha túl hülye alakú az anyag a nyakánál, itt az ideje levágni a fölösleget. Lemérjük, hogy milyen hosszú csíkra lesz szükségünk a nyakához.
 

Levágjuk, majd bevarrjuk. Két pólónál ilyet csináltam, ahogy a képen látszik.

A maradék háromnál viszont pöndörödőset, azok jobbak lettek (és nem utolsósorban könnyebb is megcsinálni).

Messze vannak a tökéletestől, de a gyerekek szeretik hordani. Ha tiszta éppen valamelyik, szívesen választják aznapra. És ez nekem bőven elég.

A kész pólók némelyike használat közben: