2021. jan. 18.

maradékmentés

Ha az ember köt, horgol, varr, akkor óhatatlanul keletkezik egy csomó hulladék. Zavart, hogy ezeket nem tudtam újrahasznosítani eddig. Nem mehetett a kommunális szelektívbe a papírok meg a műanyagok közé, meg a komposztra se.

Eddig az összes, amit kezdtünk vele, az az, hogy lamináltunk néhány könyvjelzőt a gyerekeknek. A kis méretű gyerekrajzokból is tartósítottunk néhányat így, szívesen használják.

A napokban viszont több ötletet is láttam, és hamar nekik is láttam.

Az egyik szintén egy könyvjelző. Először itt, később itt olvastam hozzá leírást. Négy darabot varrtam, pikk-pakk elkészültek, és még gyorsabban elkezdték őket lenyúlni.


A másik meg két ülőpárna. A kölkök sokat játszanak a padlón, és állandó a nyavalygás, hogy mire üljenek (nincs szőnyegünk). Az instagramon láttam, de a hölgy írt blogposztot is belőle, itt olvasható. A mienk ehhez képest kifejezetten gagyi, látványos benne a cipzár meg a varrás sem igen szép. De együtt varrtuk a hatévessel, ez már önmagában jó emlék, illetve egy darabig lesz hova tenni a fonal- és textilmaradékokat a szemetes helyett. Itt jó helyen lesznek.