A kiindulási alapom két pelenkásdoboz volt. Ezeknek a két-két nagyobb fülét levágtam.
Valahogy rögzíteni kellett őket egymáshoz. A ragasztóval meg se próbálkoztam. A tűzőgépnek túl vastag volt a két réteg karton. Végül ötször két lyukat szúrtam bele (éljen a svájcibicska, amin ár is van), aztán műanyag kötöző dróttal rögzítettem egymáshoz a dobozokat. (Ezt a megoldást használtam majdnem mindenhol később, ahol több réteg kartonnal kellett dolgozni.) A drót végét szigetelőszalaggal ragasztottam le.
Ekkor így nézett ki a konstrukció. Ez volt az a rész, hogy a kislány boldogan keringett a szobában, és azt kántálta, hogy "De jó, hogy csinálsz nekem konyhát!" Ha rajta múlik, már így használatba is veszi.
Következett a sütőajtó. Ehhez kilenc cérnaszálat lamináltam. A törött vállfából lesz majd a sütőajtó fogantyúja.
A nagyjából elkészült sütőajtó, majdnem teljesen becsomagolva.
A konyha többi részét is körberagasztottam csomagolópapírral (ezt mi gyerekkorunkban nemes egyszerűséggel vécépapírnak hívtuk).
A sütőajtó némi kötöződrót segítségével a helyére került. A tetejét is beragasztottam csomagolópapírral, meg négy fekete körlapot ragasztottam rá (ezeket fotókartonból vágtam ki).
Már csak az utolsó simítások hiányoztak. Előfúrtam lyukakat a hogyishívjákoknak (az az akármi, amivel a láng erősségét tudja beállítani az ember), az ajtók fogantyúinak és a sütőajtó fogantyújának.
Távtartónak minden esetben csavaranyát használtam.
Hátul pedig gombbal zártam le az összeset (hogy lehessen forgatni, amit kell).
Kész is volt!
Ez itt a "sütőrács" -- ez az a rész, amivel egyedül nem vagyok megelégedve. De így jár az, aki nem dolgozik precízen, csak ránézésre.
Itt előkerül a sütőből az ebéd.
Amit aztán a lány megmelegít a süninek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése