2015. ápr. 3.

nyomdázzunk!

Az ötlet nem saját, az internet bugyraiban találtam, egészen pontosan itt.

Ennek most leginkább magam miatt álltam neki, kellett valami gyors sikerélmény, ha már a horgolmányokat és köteményeket képtelen vagyok befejezni. Meg cél volt persze az is, hogy a kislánynak tetsszen. Így ma házilag készítettünk játéknyomdát.

Kicsit tartósabb, mint a krumplinyomda, hiszen az alapanyaga fenyőléc. 2cm*3cm keresztmetszetű, és 3 centis darabokat fűrészeltem belőle.

Aztán ezeket körbecsiszoltam az általánosban készített kézi csiszolóizével (ti is csináltatok ilyet technikaórán?).


Maradék fotókartonra rajzoltam a négy tervezett mintát. Alapformákat inkább, bár a közönség inkább zsiráfot és elefántot szeretett volna. Na, majd legközelebb.

Miután ezeket kivágtam, maradék dekorgumira fölrajzoltam ugyanezt a négyet, és kivágtam azt is.

Összepárosítgattuk,

aztán fölragasztottam a fadarabkák két-két oldalára. Pillanatragasztóval, egyelőre még nincs semmi hobbiragasztóm, nem néztem még utána, hogy mi lenne a legjobb nekem. A dekorgumit festékezzük össze, a fotókarton meg megmutatja, hogy milyen mintát lehet nyomtatni az adott darabbal.


Festékünk nem nagyon van még itthon, így kínomban elővettem az eperpiros ételfestéket, amit amúgy se használok sose rendeltetésszerűen (legutóbb véres lábnyom készült a segítségével, és az is már két éve volt). És aztán másfél órán keresztül nyomdáztunk.

A dekorgumin annyira nagyon nem látszik, a fa és a gyerkőc keze viszont piros maradt. Utóbbi pár nap alatt lekopik majd. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése