2013. dec. 18.

Huba - Kázmér nélkül


Az egész azzal kezdődött, hogy tavaly ősszel Izolda kikarcolt egy képet a Molyra egy linkkel, ahol egy filcből varrt Huba leírása szerepelt. Azóta motoszkált bennem, hogy kéne varrni ilyet.

Idén ősszel vettem is hozzá narancssárga anyagot, elő is rajzoltam, de már kiszabni nem kezdtem el, nem volt kedvem ahhoz a részhez, hogy kézzel fölvarrjam az összes csíkot rá.

De úúúgy szerettem volna készíteni valahogy egy ilyen tigrist Izoldának! Szóval beírtam a gugliba, hogy crochet Hobbes, és így jutottam ehhez a leíráshoz. Annyira megtetszett, meg úgyis horgolhatnékom van mostanában, hogy másnap szaladtam is fonalat venni, és rögtön neki is kezdtem.

Az első meglepetés akkor ért, mikor elkészült az egyik keze. Te jó ég, ez ekkora nagy lesz? Oké, a képen nagynak tűnik, de élőben is ilyen nagy lesz? Igen, tényleg elég nagy lett. Darabokban belepi az egész laptopot.

Viszont nagyon könnyű volt elkészíteni, nem kell hozzá túl sok tudás, csak a magic ring (amit linkeltem a csikesz leírásánál is), a rövidpálca, meg hogy tudjon az ember szaporítani meg fogyasztani. Inkább ijesztően nehéznek tűnik, de egyáltalán nem az! (Ld. még Lady_L buzdítását ebben a témában, ennél jobban nem lehet összefoglalni.)
Annyi különbözik a leíráshoz képest, hogy a szemét és az orrát is horgoltam.


Adatok:
Fonal: Steinbach Eroica, összesen 3 gombolyag (egy-egy minden színből) elég volt, bár a narancssárgából alig maradt.
Horgolótű: kb. 3,5-4 mm-es lehet (igazából fogalmam sincs, hanyas a horgolótűm, örökölt darab)
Tömőanyag: egy ikeás párna belseje






Ezek után négy dologban biztos vagyok:
1. ebből nem vállalok sorozatgyártást,
2. Kázmért se fogom meghorgolni,
3. tényleg nekem is el kell olvasnom az összes megjelent Kázmér és Huba képregényt,
4. soha többet nem félek a horgolt állatokba belekezdeni, csak azért, mert bonyolultnak látszanak.

4 megjegyzés:

  1. Csudajó lett!!!!!!!!!!! Már megcsodáltam Izoldánál Facebookon, Molyon és itt is:) Mindenütt nagyon tetszik!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :-) azért volt vele munka...

      Törlés
  2. Jajj, de édes lett!!! Tavaly én is varrtam egyet. :) http://dittisdolgok.blogspot.hu/2013/04/huba-varras-leirassal.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! A varráshoz nem lett volna türelmem, pedig szoktam varrni sokat. NAgyon ügyes vagy!

      Törlés