2017. febr. 2.

ezek inkább viharfelhők a naplementében

...már ami a színeit illeti. (A minta neve Frozen Skies.)

Nem akartam én most kendőt kötni, nem terveztem. Csak jött.

Úgy kezdődött, hogy volt piros fonalam (Malom), amivel semmi tervem nem volt egyelőre, valaki másnak viszont szüksége volt rá. Cseréltünk, ő nekem adta a narancssárgáit, amilyen viszont nekem nem volt. A szín meg annyira tetszett, hogy el se jutottam addig, hogy elrakjam a fiókba a többi várakozó gombolyag közé, hanem fölmarkoltam a kezem ügyébe eső kötőtűt, meg előszedtem az első szembejövő csíkoskendő-mintát és nekiálltam.
(De először megtanultam a cable cast ont.)

Az első két gombolyag után így állt:

A második két gombolyag vége felé kiterítettem egyszer lefotózni, a kisebbik rögtön odament a szétszedhetős rakodógépével, hogy bele kell szúrkodni a dolgokat a kiterített kötésbe. Csak tudnám, kitől tanulta...

Nagyon jól esett most ez a kötés, nem kellett gondolkozni rajta, a nagyja lusta, pihentetett, kikapcsolt. És erre nagy szükségem volt most.

Kedd este kész lett,

szerdán blokkoltam és megszáradt, ma meg fölavattam reggel. Nagy, puha, meleg, kényelmes. Pont ilyent szerettem volna, hogy ne fázzon a nyakam.



Adatok:
Minta: Frozen Skies by Alla Saenko
Fonal: Barka Malom (szeklice meg lámpás fedőnevű színek)
Tű: 4mm

És most befejezem a kesztyűt.

4 megjegyzés:

  1. Húdeklassz!
    Nincs kedvem angolozni azzal a kevés tudással, lefordízod nekem? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. frozen = befagyott/megfagyott/fagyasztott
      skies = egek (sky: ég, égbolt)
      Szóval valami megfagyott egek vagy ilyesmi, sose voltam jó fordításban.

      Törlés
  2. Köszi, kezdő szemszámra meg fogyasztásra voltam kíváncsi :-D, de belemerülök.
    ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annál ez bonyolultabb azért :-) az egyik szélén fogyasztottam, a másik szélén meg időről időre fölszedtem néhány szemet, az azért lett ilyen cakkos.
      Ez hasonló elven van, csak a rövid végén kezdi: http://www.garnstudio.com/pattern.php?id=7832&cid=22
      Az enyém a hosszabbik oldaláról indult, egyre kevesebb szemmel. Asszem talán 180-nal kezdődött.

      Törlés