2018. márc. 13.

minden gombolyag megtalálja végül a helyét

Pár napja, hogy végre melegebb van, előbújtak a krókuszok. Nagyon vártam már, nálunk ezek az első virágok tavasszal a kertben. A tulipánok és a többi hagymás növény is készülődik már, a macska boldogan sütteti magát a napon.

Nekem meg szükségem lett egy tavaszi sapkára. A téliben már melegem van, a fejem viszont fázós. A korábbit meg nem szerettem sose nagyon.
Egy leveles mintát választottam abból a könyvből, amiből kötöttem már egyszer. Haladós projekt volt, négy nap alatt kész is lett. Kötés közbeni képem nincs is róla.

A fonalat nagyon régen vettem, még a múltkori lilával együtt. Pulóver lett volna belőlük (ez), az eleje és háta el is készült (az volt lila), az ujját elkezdtem, de visszabontottam, mert nem haladt, és túl figyelős volt a minta két három év alatti kisgyerek mellett. A maradék lilák elfogytak múltkor, az elkészült elejét meg hátát pedig könyörtelenül vissza fogom bontani. Nem volt jó a fonalválasztás ehhez a pulóverhez.

Kitérő vége. A sapkáról. Fölmarkoltam ezt a vékony fonalat, amit évek óta csak kerülgettem, hátha jó lesz ehhez. Tökéletes volt hozzá. A minta csipke, ezért szegény eléggé sehogyan se nézett ki, mikor elkészültem vele. Tányéron sose blokkoltam még, most azt is kipróbáltam. Vicces dolog. És olyan szépen kihozza a blokkolás a leveles mintát! Azt hiszem, szeretek csipkét kötni.

Felvéve nincs vállalható képem a sapkáról, legyen elég annyi, hogy jobban néz ki, ha nem rajtam van. De azért tetszik, hordani is fogom, remélem, ezt nem hagyom el.

Adatok:
Minta: Rustling Leaves Beret by Alana Dakos
Fonal: Rial Filati Supremo - 10m maradt a 170 méteres gombolyagból
Tű: a passzéhoz 2,5mm, a többihez 3,25mm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése