2017. máj. 31.

hibák, hibajavítás (CsKM)

A májusi téma a hibák meg a javításuk.
No, erről aztán tudok írni sokat... Nem véletlenül van kötni tanulok címke itt a blogon.

Kezdjük az elején. Mikor a játékbabáimnak gyártottam a ruhákat. Úgy gondoltam, hogy
- mindegy, milyen fonalból kötöm a ruhát. Ha vastag, az azért jó, mert hamarabb kész lesz. A végeredményt tekintve ezt rosszul gondoltam, de arra a hármas fogyasztásra a nyakánál nagyon sokáig irtó büszke voltam.

- mindegy, milyen mintával horgolom, ha háromráhajtásos pálcával, akkor hamarabb kész lesz. No meg jó lukacsos, nem néz ki jól ez a szedett-vedett dolog.

A türelem nem tartozott akkor se az alapvető jó tulajdonságaim közé...

Aztán a fonalakról, színekről is tanultam sok mindent. Úgy gondoltam az elején, hogy mindegy, miből készül az a dolog, csak nagyjából stimmeljen a fonalhoz a tű. Ez se annyira igaz, mint a mellékelt ábra mutatja. (Nem tudom, ez minek készült, de régi, az biztos.)

Azt se tudtam, hogy mi a csuda az a kötéspróba. Nekem az volt a leírásokban a fölösleges plusz sor, mindig mindennek olyan tűvel álltam neki, ami a leírásban szerepel. A férjem pulóverét azóta is újra kellene kötni, mert túl nagy lett (nem is hordja).

Itt ugrunk kicsit az időben. Pár éve kezdtem újra kötni rendszeresebben (kb. a currysárga kendő volt az első).
Akkoriban megtanultam, hogy nem elég, hogy ugyanakkora tűvel köti az ember a ruhadarabját és egyáltalán nem elég, hogy kijön a kötéspróba, így is lehet rettenetes a végeredmény, mivel a fonal összetétele sem mindegy. Remek képeim vannak, csíkos kardigánom viszont azóta sincs.

Mostanában leginkább azzal küzdök, hogy hajlandó legyek rászánni magam, hogy visszabontom a hibáig a készülő dolgot. Két példa, amikor nem voltam hajlandó:

Meg egy, amikor muszáj volt. Mivel az egész kicsi lett volna, mikor elkészül, így a már megkötött részt használva gombolyagnak kötöttem meg újra ugyanazt.


Alapvetően azt hiszem, hogy kötni szeretek jobban, éppen azért, mert javítani könnyebb, nem kell olyankor annyit visszabontani, csak leeresztem a szemet és kész. Csipkét nem túl gyakran szoktam kötni, így nem olyan bonyolult ez. Horgolásnál viszont nagyon utálom, ha egy nagyobb darabban akárcsak egy sorral korábban is találok hibát. Ezért maradt ebben kettő is - más kérdés, hogy már én se találnám meg elsőre, hogy hol is voltak.

Jó dolog a hiba abból a szempontból, hogy tanul belőle az ember. Figyelmet, türelmet meg még csomó minden mást. De persze könnyebb lenne az élet, ha nem kellene mindent többször újrahorgolni vagy -kötni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése